Winona

Kalandos út volt, de végül ma reggel 10:40-re megérkeztem Magyarországra. (Minnesotai idő szerint hajnali 3-kor, és ezt a bejegyzést pedig magyar idő szerint fél négykor írom.)

És akkor ezzel így véget is ér ez a blog.

Sziasztok! :)

Utolsó állomás. Szombaton jöttem Bostonból, vonattal, 7 óra alatt. Egy ismerősnél laktam (Peti), aki megintcsak ugyanezzel az ösztöndíjjal van itt kint, mint amivel én voltam. Keddig még itt volt egy másik srác is, látogatóba, Magyarországról (Marci). Szombaton már késő este érkeztem, úgyhogy aznap nem csináltunk már semmit.

Vasárnap ellenben belevetettem magam a városba. Washington ugye a múzeumairól híres, meg a fontos szövetségi épületekről, emlékművekről. Délelőtt Marcival indultam el, neki volt jegye a Wasington emlékműbe - a nagy "tüske". Jó előre kell foglalni oda, úgyhogy azt én teljesen ki is hagytam. Ellenben megnéztem egy halom emlékművet a National Mallon. A National Mall az a nagy parkos rész a kapitóliummal szemben, ahol a nagy tüntetések szoktak lenni. Szóval megnéztem a Jefferson emlékművet, a Roosevelt emlékművet, a második világháborús emlékművet, a Lincoln emlékművet, a koreai háború emlékművet, és akkor itt elég is volt az emlékművekből.

Vasárnap délután autóval elmentünk az Atlanti-óceán partjára, autóval kb 3 óra. De minthogy Peti naponta átlagosan 25 órát dolgozik, ezért még egyszer sem sikerült eljutnia oda, úgyhogy nagy jó tett volt részünkről, hogy el kellett vinnie minket :)

Hétfőn a Smithonian Intézet repülési és űrhajózási múzeumában voltam. Kb egész napos program :) A Wright testvérek első lépéseitől kezdve végig lehetett követni a repülés fejlődését majdnem a legmodernebb időkig, valamint ugyanezt az űrhajózással kapcsolatban is. Na melyik érdekelt jobban? :P Este meg ellátogattunk valami nagyon fancy bárba. (Na jó, csak nekem, "vidékinek" volt fancy. :P )

Kedden a természettudományi múzeum volt soron. Az sem volt rossz, de túl sok természettudományi múzeumban voltam mostanában, és nem tudnak eléggé különbözőek lenni. Így is azért sok érdekeset láttam, főleg az élet kialakulásáról, ahol kevesebb gyerek tolakodott, nem úgy, mint a dinoszauruszok csontjainál. Hát ezek a gyerekek... :)

A természettudományi után átmentem a amerikai indián múzeumba. Abból még viszont nem láttam eleget. De előtte még a hagyományos indián ételeket felszolgáló önkiszolgáló éttermükben ettem bölényszendvicset. A múzeumok és egy kis városban mászkálás után pedig elmentünk Petivel Georgetownba, ahol egy kicsit informálisabb az élet, jó étermekkel és bárokkal.

Szerdán a kapitóliumba mentem, ahova előbb jegyet kell kérni egy későbbi időpontra, majd visszamenni. Szóval amíg vártam, gyorsan bementem a közeli nemzeti arborétumba, növényeket nézni. De szerencsémre/bánatomra nem kellett sokat várnom. Megnéztem a kapitóliumban vezetett rövid túrát, amely alatt megtaláltam Kossuth Lajos szobrát is. A kapitólium után a kongresszusi könyvtárat néztem meg, de sajnos a könyvek közé nem tudtam bejutni, csak pár kiállításra.

Ebédre megint indián kaját ettem, majd megnéztem a kihagyott részét a kiállításoknak, majd utána a nemzeti szoborparkot érintve átsétáltam a fehér házhoz. Oda persze egyáltalán nem lehet bemenni, csak a kerítésen keresztül fotózni. Utána ismét egy kis városban mászkálás, majd megérkeztem a Dupont térre, ahol találkoztam Petivel, és beültünk még egy jó kis helyi helyre.

Később estére már csak a pakolás maradt, és ma, csütörtök reggel meg itt ülök a Reagan repülőtéren, várom a gépemet, ami visz a JFK-re, ahonnan meg délután ötnegyvenkor indulok majd Frankfurtba, és Budapestre. Szóval mindjárt otthon vagyok.

Fényképek itt.

Nagyon a végén járok már az utazásnak. Már Washingtonban vagyok (DC), és holnap után már indulok is haza. Azért még egy gyors összefoglaló Bostonról mindenképpen ide kívánkozik.

Épp egy hete, múlt hét kedden érkeztem Bostonba, repülővel, New Orleansból. Egy ismerősnél laktam, aki ugyanezzel az ösztöndíjjal van itt kint, mint amivel én voltam Winonában. Boston egy aranyos külvárosi részén lakik, de Bostonban van használható tömegközlekedés.

Szerda volt az első nap, hogy városnézésre indultam. Kezdetnek csak úgy érzésből bemetróztam a város közepére, ahol pont egy parkba lukadtam ki, a kapitólium közelében. Kaptam kölcsön egy utikönyvet, így miután kicsit mászkáltam a belvárosban, leültem, és végignéztem, hogy mit érdemes megnézni. Az eredmény kb úgy szólt, hogy a Harvardot, meg az MIT-t. Úgyhogy először irány a Harvard.

Onnan ismerszik meg az igazán világhírű egyetem, hogy sok a turista a campuson :) Na itt sok volt. Van nemhivatalos vezetett túra is a turistáknak, de nem volt szimpatikus a diák, aki vezette, úgyhogy inkáb egyedül sétálgatam egy kicist, majd bementem a Peabody múzeumba, ahol az északamerikai benszülöttekről (az indiánokról) volt egy érdekes kiállítás. Egyáltalán nem fura, de igazából magyarként igazán semmit nem tudunk az amerikai történelemről. Utána még megnéztem a Harvard Természettudományi Múzeumot, sok ásvánnyal, üvegből készített növényekkel, és kitömött állatokkal.

Csütörtökre az MIT-t terveztem be. Ott végigjártam a vezetett túrát, ami viszont nem annyira a túristákra volt kihegyezve - itt kevesebben voltak, - mint inkább a leendő undergraduate (mondjuk bachelor) diákokra. Utána magamtól is kóvályogtam egy kicsit, megebédeltem a campuson, levágattam a hajam, és végül megnéztem az MIT múzeumot, ahol az MIT-hez kapcsolódó mérnöki fejlesztéseket mutattak be.

Pénteken megintcsak a város egy másik részén kezdtem el mászkálni, majd felkerestem a Mary Baker Eddy Library for the Betterment of Humanityt, ahol egy 10 méter átmérőjű, szinezett ólomüveg földgömbbe lehetett bemenni. Nagyon érdekes volt, és nagyon meglepő volt a szerkezet akusztikája. (Üveggömb, ami visszaveri a hangokat, úgyhogy ha például középen álltál és beszéltél, akkor mindenhonnan visszahallottad saját magad.)

A földgömb után felmentem egy magas épület tetején lévő kilátóba, hogy megnézzem Bostont felülről, majd megnéztem a közkönyvtárat természetesen, és végül kimentem az Atlanti-óceán partjára. Ott szembetalálkoztam mindenféle homokszoborral, meg belelógattam a lábam a vízbe, ami nem volt túl meleg.

Szombaton délelőtt csak úgy elvoltunk az ismerőséknél, majd délután kettőkor indult a vonatom, amivel 7 óra alatt leértem Washington, DC-be.

Fényképválogatás itt.

Épp a new orleansi repülőtéren ülök, várok a gépemre.

Péntek este érkeztem, és egy, a belvárostól távolságban nem túl messze lévő hostelban laktam. Nagyon nem amerikai a város, vagy egyszerűen csak hibbantak az emberek, pl rámdudáltak, miközben a zebrán mentem át. Legalább felkészülök Magyarországra... Mikor megérkeztem, megkérdeztem, hol tudok venni valami kaját a közelben, erre azt mondták, hogy igazából sötétedés után nem nagyon kéne gyalog mászkálnom az utcán.

Szombaton a belvárosban mászkáltam. A hosteltől villamossal lehet bemenni a belváosba. A villamos kb 15 percenként jár, és további 20 perc, mire beér. A belváros lényegében két részből áll, a Francia Negyedből, meg az Amerikai Negyedből. Sokáig két külön város volt a két negyed, saját önkormányzattal. Először a Francia Negyedet néztem meg, amelynek az építészete talán tényleg franciás, de semmiképpen nem amerikai. Nagy tömeg, a hőségben rohadó szemét bűze - mint New Yorkban - viszont mindehol szól a zene - ha nem is mendenhol Jazz vagy Blues - az emberek itallal a kezükben mászkálnak az utcán - talán az egyetlen város amerikában, ahol szabad. Érdekes, szép épületek, de szórakozási lehetőségeken kívül mást nem nagyon nyújt.

Utána átsétáltam a Üzleti Negyedbe (Central Business District), amely sokkal amerikaibb. Szélesebbek az utcák, magasabbak a felhőkarcolók - már az a néhány ami van - sokkal kevesebb ember, és sokkal kevesebb a szórakozási lehetőség. Ez már tipikus ameriaki üzleti negyed - ha nem is nagy. Viszont itt a National World War II Museum, ami éppen bezárt mikor odaértem, így legalább előre tudtam, mit csinálok majd vasárnap.

Vasárnap reggel el is mentem, és megnéztem a múzeumot. Nagyon érdekes, informatív kiállítás, elsősorban a D-Napokra kihegyezve (egy európai és számtalan csendes óceáni). Utána megnéztem még egy inszektáriumot, ahol sok-sok rovart mutattak be, meg mindenféle érdekeset írtak róluk. A legjobb egy beltéri japánkert volt, rengeteg lepkével, amelyek szabadon repkedtek.

Hétfőre maradt a mit-is-csináljak problémája, és végül a döglesztő hőség ellenére úgy döntöttem biciklit bérelek, és azzal körbejárom a külvárosokat, mintegy self-guided katasztrófatúraként. A valódi cél az volt, hogy megnézzem a Ponchartrain-tavat és találjak egy postát. (New Orleans legnagyobb részét északról ez a tó, délről a Mississippi határolja. Egy kis része átnyúlik a Mississippin.) Postát a GPS alapján kerestem, figyelembe véve az egyéb célokat. Amelyiket először választottam, az már bezárt - mármint teljesen megszűnt. A második biciklivel nem volt megközelíthető a javasolt útvonalon, és végül a harmadiknál sikerrel jártam. Addigra viszont jó nagy kört megtettem már. A harmadik postától pont jól be tudtam menni a belvárosba, úgyhogy azt megint láttam egy kicsit, majd a belváros másik oldalán lévő külvárosi részen keresztül jutottam vissza a hostelba.

Nagyon érdekes volt ez a kis körút. Már a hosteltől a belvárosba vezető villamosúton megfigyeltem, hogy nagyon sok elhagyott ház van - egy egészen nagy hotel is például. Ezek a házak gondolom a Katrina utáni áravízben lakhatatlanná váltak, és pénz vagy akaraterő hiányában nem újították fel őket. A külvárosokban átlagban mondjuk minden harmadik ház üres, rosszabb helyen még több. A belvárosból hazafele vezető utam során meg átmentem egy olyan negyeden, ahol minden lámpaoszlopra ki volt rakva egy nagy felirat, idézet a tízparancsolatból: "Ne ölj!". A "Ne" aláhúzva. (Régiesen, "Thou shalt not kill".) No, azon a szakaszon igyekeztem gyorsabban áttekerni, nehogy a nyikorgó-zörgő biciklim nagyon felzaklassa a helyieket. Mint ez a bejegyzés is bizonyítja, túléltem :)

Minhogy nem nagyon szeretem más házát fotózni, ezért nem is készítettem fényképeket a körutamról. Legalábbis a házakról nem... :(

Végül pedig ma, kedd reggel 8:15-re jött értem a reptéri kisbusz, és indultam Bostonba. Mikor ezt a bejegyzést befejezem, már ott is vagyok :)

Fényképválogatás itt.

Flagstaffból reggel 6-kor indultunk kisbusszal a két órára lévő phoenixi repülőtérre. Ott kb 4 órát vártunk, de így jött ki a kisbusz menetrendje. Időzónaváltással együtt este hatra értünk Houstonba.

Ott Zita keresztszüleinél laktunk, a kereszttesójánál meg töltöttük az otthon töltött időt, ahol három saját és két kölcsön (másik kereszttesóéi) gyerek - 4 és 11 év között - biztosította hogy túl hosszan ne legyen nyugalom a környéken. :) Megérkezésünk estéjén (július 22) Zita szülinapját ünnepeltük meg, igazi családi program.

Szerdán Zitával ketten, a kölcsönkapott családi autóval elmentünk a Brazos Bend State Parkba, mert úgy hallottuk, hogy ott sok aligátort lehet látni. És valóban! A park Nature Centerében kicsi aligátort simogattunk, ugyanis a parkőrök begyűjtik a rossz helyre rakott aligátortojásokat, és mesterséges körülmények között keltetik ki őket, a kicsiket meg szintén mesterséges környezetben nevelik, míg elég nagyok nem lesznek. De aztán láttunk közepes és nagy méretűt is a parkban, szabadon. Szerencsére nem támadtak meg, mint ahogy azt ígérték nekünk. Persze nem csak aligátorok voltak, hanem rengeteg egyéb madár, teknős és pók.

A park után a George Historic Farmot látogattuk meg, amit véletlenül fedeztünk fel az út mellett, amikor a parkba mentünk. A farm kb 1830 óta létezik, és ma múzeumként mutatja be, hogy milyen változások történtek ez alatt az idő alatt. Meg lehetett nézni, hogy milyen volt egy 1830-as, 1860-as, 1890-es és 1930-as farmház, volt cowboy bemutató, meg kovácsbemutató. Sajnos elég későn értünk oda, vagy máshogy fogalmazva ők zártak nagyon korán, ötkor, úgyhogy nem tudtunk mindent megnézni.

Érdekes módon mindkét helyen rajtunk kívül nem volt szinte senki, és azok is Európaiak voltak. A helyiek szerint azért, mert mindenki megijedt a közelgő hurrikántól, a Dollytól. Kicsit esett is az eső, de semmi különös nem történt.

Másnap a Johnson Space Centerbe mentünk, ami a floridai Kennedy űrközponthoz hasonlítva sokkal inkább gyerekeknek szól, de azért így is voltak érdekes látnivalók, például az űrhajós kiképző központ, ahol a mai űrhajósok készülnek fel a nemzetközi űrállomáson történő munkára. A hatalmas medencét, amelyben a súlytalanságban való munkát gyakorolják sajnos nem mutatták meg, mondjuk nem is közvetlen az űrközpontban van, hanem kicsit odébb.

Pénteken aztán pakolás, és irány New Orleans, ott vagyok most.

Fényképválogatás itt.

Következő visszatekintés, még mindig július 26 van. Flagstaffban 18-tól 22-ig voltunk (Péntek-kedd).

Pénteken reggel indultam San Diegoból, Los Angelesen keresztül Flagstaffba. Flagstaff repülőtere kicsi, nagy gép nem is tud leszállni rajta, így egy kis légcsavaros géppel repültünk. Na, azért nem négszemélyessel, csak a nagy jetekhez képest kicsivel, és két légcsavarja is volt. Miután megérkeztem, az autókölcsönzőnél mondták, hogy nincs a kicsi autóból, amit kértem, úgyhogy felár nélkül adnak egy nagyobbat, egy Mazda 6-ost. Nem is baj, 4-en leszünk rá, kell a hely. A motorja viszont nagyon kicsike, az emelkedőkön mindig visít. A délután folyamán felszedtem Zitát, BeeGee és Zsófi viszont lekésték a csatlakozásukat Los Angelesben, ezért csak másnap este érkeztek meg.

Péntek este tehát csak kettesben mentünk fel a Lowell obszervatóriumba, ahol a Jupitert és a holdjait nézhettük meg (10 másodpercig, 45 perc sorbanállás után) azzal a távcsövön, amelyikkel a Plútót is felfedezték, illetve amelyiken Neil Armstrong is tanulmányozta a holdat annak idején.

Szombaton egy fiatal - kb 800 éves - vilkánt néztünk meg. Felmászni nem szabadott rá, mert még annyira puha a talaj, hogy gyorsan tönkretenné, ha mindenki felmászkálna rá. (1973-ig fel is mászkáltak, és derkig érő árkot vájtak rá út gyanánt.) Felmásztunk viszont egy kicsit régebbi kráterbe, és sétáltunk a megszilárdult lávafolyamon. Fantasztikusan érdekes látvány.

A vulkán után a Wupatki National Monumentet látogattuk meg. Ez egy olyan terület, ahol kb 800 indián lakótelepülés (pueblo) romja található. Ezeket a Sinagua indiánok kb 1100-1400-ig használták, azután ismeretlen okból távoztak a környékről, de azóta is szent helyként tisztelték. A fehérek meg jól kitiltották őket a környékről. A romok közül megnéztünk 5-6-ot, amelyiket az útról el lehetett jól érni.

A romok után elmentünk BeeGeeéket felszedni a repülőtérről, majd mentünk egyenesen a Walnut Creek Canyonba, ami méretét tekintve töredéke a Grand Canyonnak, de azért szép.

Vasárnap volt a Grand Canyon napja. Jó korán keltünk, hogy a másfél órás út után is még időben odaérjünk. Már jó előre attól féltem, hogy túl nagyot várok a Grand Canyontól, mivel többen mondták már, hogy az akkora, hogy el sem lehet képzelni. Tehát én elképzeltem, hogy mekkora az, amekkorát el sem lehet képzelni, és féltem, hogy majd csalódom. De nem. A Grand Canyon méreteit tényleg nem lehet elképzelni. Egyszerűen hatalmasan óriási. A fényképek sem adják nyilván vissza a méreteket.

Arról, hogy letúrázzunk az aljára (a Colorado-folyóig) és vissza már előre lemondtunk, mert mindenütt azt írják, hogy az nagyon sok, meg ne próbáld. Valószínűleg persze jobb felszereléssel és rendesen korai indulással menne. Az idő rendes volt hozzánk, felhős, kellemesen hűvos volt.

Tehát elindultunk az egyik lefele vezető túrán, a Bright Angel Trailen, és mentünk lefele 3 mérföldet, majd onnan visszafordultunk. Azt írtám, meg talán logikus is, hogy felfele lassabban érünk majd fel, de valójában felfele sokkal gyorsabbak voltunk, mert nem álltunk meg fotózni annyit. A tiszta menetidővel számolva már persze másmilyen a kép :)

A túra után autóval végigmentünk a déli peremen a keleti kijáratig, és számos kilátóponton megálltunk, fotóztunk. Egyszerűen csodálatos környék. Késő estére értünk haza.

Másnap délnyugat felé vettük az irányt Sedona volt az első célpont, és a vörös sziklák. Az Oak Creek Canyonon keresztül ereszkedtünk le. Meg akartunk állni a folyó (Oak Creek) mellett, hogy kávézzunk, és nézzük a folyót, erre ahol megáltunk, kiderült, hogy egy természetes vizicsúszda. Úgyhogy gyorsan átöltöztünk mi is, és irány a víz. Ezen a napon jó időnk volt, sokan is voltak.

Fürdés után tovább az autóval Sedona fele, amely egy isváros a hegyek között, és első ránézésre főleg a turizmusból él. Ott ebédeltünk, majd továbbmentünk a Montezuma Castle felé, amely egy ilyen szikla-település, egy sziklába épített pueblo. Szintén a Sinagua indiánok lakták.

Utolsó megállóként pedig Jerome kisvárosát kerestük fel, amely este hétkor már igazi szellemváros, minthogy minden bezárt már addigra. De nagyon szép kis városka, a hegy oldalában.

Kedden hajnali hatkor indult a phoenixi repülőtérre tartó kisbuszunk, és mentünk Houston felé.

Fényképválogatásért kattints ide.

Most július 26, szombat van, de ez a bejegyzés július 14-18, hétfőtől péntekig tart. Kicsit maradtam csak el. :)

Ott tartottam tehát, hogy hétfőn este, fél tizenegy körül érkeztünk meg San Diegoba. Már korábban kinéztem a neten a hostelt, (Hostel Cat,) hogy ott lakjunk. Mások véleményéből úgy tűnt, nagyon szórakoztató hely lehet, jó társasággal, bulikkal. Los Angelesből odatelefonáltunk, hogy van-e hely. Kiderült, hogy rendes szobába nincsen hely, csak az úgynevezett beltéri kempingben. Ez úgy néz ki, hogy az egész hostel egy nagy raktárépületből van kialakítva, és van egy hatalmas, mondjuk 15 m széles, 100 m hosszú hangár, és annak a végében kb 20 emeletes ágy. A szoba többi része parkoló, meg a közösségi tér. Legalábbis pár nappal ezelőttig így nézett ki, mert most már építettek bele egy elválasztófalat, amely leválasztja az ágyakat a terem többi részétől, így egy kicsit nyugalmasabb az alvás. Meg további fejlesztéseket is terveznek. És persze ez a legolcsóbb megoldás. Mikor megérkeztünk, épp "tóga party" volt, mindenki a takarójából (egy lepedő) tekert tógában mászkált. Az előző estét és a hosszú utat figyelmen kívül hagyva természetesen csatlakoztunk, kifulladásig.

Kedden eléggé fáradtak vagyunk, érthető módon. Főleg én. Egész nap mászkálunk a városban, megnézzük a downtownt, amely egy kicsit kisebb és barátságosabb mint a szokásos amerikai nagyváros belvárosa. Megnézzük a kikötőt, ahol régi vitorlások is ki vannak állítva, meg végig a part mentén rengeteg kortárs szobor. Elsétáltunk a repülőtérig, amely közvetlen a belváros mellett van, és néztünk leszálló repülőket. Valamint shoppingoltunk kicsit.

Szerdán Andris elrepült New Yorkba. Én meg leültem a gép elé, és bepótoltam a képekkel és a bloggal való elmaradást. Kb mint most :) Jó későn, délután háromkor felkerekedtem, és elmentem, megnézni a kikötőben horgonyzó, és múzeumhajóként üzemelő USS Midway repülőgéphordozót. Sajnos valamiért minden korán zár a déli részeken, ezért csak másfél órám maradt, hogy bejárjam az egészet, amire legalább két órát javasolnak. Nem baj, fényképeket nem készítettem, csak igyekeztem az érdekesebb részeket útba ejteni. Nagyon érdekes volt, és külön jó volt, hogy mindenütt lehetett találkozni olyan önkéntes múzeumi alkalmazottakkal, akik fiatalkorukban tényleg anyahajón dolgoztak, és most meg szívesen válaszoltak minden kérdésre.

Szerdán este még elvillamosoztam a Mexikói határra, de át nem mehettem, mert a vízumommal nem jöhettem volna vissza.

Csütörtökön elmentem a Balboa parkba, ahol mindenféle múzeum és az állatkert található. Először az Air and Space Museumba mentem, ahol épp Star Trek kiállítás volt. Nem mintha én akkora fanatikus lennék, de azért érdekes volt. A kiállítás állandó része meg főleg régi légcsavaros gépekből állt.

Utána elmentem az állatkertbe, ami elvileg egy nagyon neves állatkert. Szerintem egyáltalán nem volt annyira kiemelkedően jó. Az egy dolog, hogy túl sokan voltak, ami néha akadályozta a nyugodt szemlélődést, de például sok állat domboldalon kialakított kifutóban lakott, amelyet alulról szemlélhettünk. A meleg miatt az állatok természetesen feküdtek és pihentek, így alulról nem sokat láttunk belőlük.

Péntekren meg már indultam tovább, Flagstaffba, los angelesi átszállással.

Egy kicsi fényképválogatás készült San Diegoról.

Eredeti tervek szerint a következő állomás Los Angeles lett volna, de végülis máshogy alakultak a dolgok...

A történetet fényképek kísérik.

San Franciscoból péntek koradélután indultunk, jó lassan. Először Mountain Viewba mentünk, hogy megnézzük a Googlét. Meg is néztük, de a Visitor Lobbyban azt mondták, hogy valójában az egész campus le van zárva... :) De azért nem zavart senkit, hogy ott voltunk. Fényképeket nem csináltunk, de szép színes hely. A Google után Montereyig jutottunk, az óceán mellé. Itt úgy döntöttünk, elég messze jutottunk, tehát gyorsan megszálltunk, majd éjszaka megnéztük a belvárosi kocsmákat. Eredetileg csak egy éjszakát terveztünk eltölteni mielőtt megérkezünk Los Angelesbe, de már itt látszott, hogy ez nem fog sikerülni, minthgoy Monterey az út kb egy ötödénél van.

Már régóta reméltük, hogy egy strandolás belefér valamelyik napba, de eddig a hely és időjárás miatt nem jött ez egyszer sem össze. Szombat reggel Montereyben megnéztük a legközelebbi partot, de senki nem fürdött, mert hideg volt, meg felhők, csak szörfösök gyakoroltak a kicsi hullámokon. Megnéztük a kikötőt, rengeteg fókával és kormoránnal, majd tovább mentünk. Carvel-by-the-beachen megnéztünk megint egy strandot, de még mindig nem volt tökéletes strandidő, úgyhogy csak sétálgattunk egy kicsit. Utána tovább, és elindultunk a Pacific Highwayen az óceán partján dél fele. Igaz, hogy ahol rátértünk, ki volt írva, hogy 30 mérföld múlva le van zárva, de se mi, se más nem törődött vele. Az út nagyon látványos, viszont 30 mérföld múlva valóban visszafordítottak, merthogy a tűz miatt nem volt biztonságos a közlekedés. Szóval megtettük visszafelé is a szakaszt, majd rátértünk a gyorsabb US-101-es útra. Viszont itt is ránkesteledett, szóval Solidadban megszálltunk még egyszer. A motelben ahol laktunk 5 tűzoltóautónyi tűzoltó is lakott, akik reggel 5:45-kor indultak el, és a tűzoltóautók sziréna nélkül is elég jó ébresztők voltak...

Vasárnap Santa Barbarát tűztük ki célul, közben érintettük Saint Loius de Obispot, és végre strandoltunk is Pismo Beachen. Santa Barbarának van egy nagyon szép főutcája, sok étteremmel és bárra, ott töltöttük az éjszakát.

Hétfőn már nem volt kérdés, hogy el kell jutni Los Angelesig, úgyhogy egyenesen oda is mentünk Santa Barbarából. Ott viszont kiderült, hogy sehol nincsen szabad szállás, úgyhogy érintőlegesen megnéztünk egy-egy nevezetességet (Hollywood Blvd, A Hollywood felirat a domb oldalán, Mulholland Dr, Venice Beach) és aztán indultunk is tovább San Diegoba. Végülis este fél 11 körül meg is érkeztünk. Ez viszont már a következő bejegyzés lesz.

Most vasárnap van, de San Franciscoba még hétfőn érkeztünk meg repülővel, Seattleből. Két órát késett a gép, de legalább megebédeltünk azalatt. SF-ban a repülőtéren autót béreltünk, egy Chrisler Pt Cruiser cabriót. Szerintem nem éppen szép, de épp pár nappal korábban beszéltünk róla, hogy milyen lehet lenyitható tetővel utazni, és megállapítottuk, hogy egyszer kipróbálni azért érdemes. Tehát most kipróbáljuk. Néha kicsit nagy a szél, néha kicsit túlzottan tűz a nap, de amúgy meg jó, hogy jól lehet belőle fényképezni, és kilátni felfele.

(A fényképválogatás is elkészült közben.)

San Franciscoban Andris (másoknak Nessie :)) rokonainál laktunk, akik 56-ban költöztek ki. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, jól el voltunk látva.

Hétfőn este a rokon által vezetett városnézést tartottunk, majd bent maradtunk mászkálni és sörözni, és leteszteltük a város éjszakai közlekedését. Eredmény: használható. Pl akármelyik utcai telefonról ingyen felhívható az 511-es szám, ahol megmondják, hogy hogyan jutsz el oda, ahova akarsz.

Másnap a Golden Gate hidnál kezdtünk. Igazi köd nem volt, csak ilyen szürke párában úszott a horizont, úgyhogy nem látszott túl jól. A híd után a parton kialakított túristanegyedben mászkáltunk, ahol a szokásos túristacsalogató dolgokon kívül oroszlánfókákat láttunk a tengerben, akik melegedni járnak az öbölbe. Télen sokan vannak, most csak kevesen voltak. Fókával még később is találkozunk majd. Végül este a vendéglátónk gyerekeivel (29-32 évesek) mentünk megincsak sörözni.

Harmadik nap a város belsőbb részeiben mászkáltunk egész nap - kényelmes indulással egész nap, tehát kb délután 1-re értünk be a városba. Kínai negyed, olasz negyed, Telegraph Hill (egy kilátópont). Ezen a napon próbáltuk ki a cable cart is, a San Franciscoi "villamost", ami persze nem villamos, de úgy lehet rajta utazni a korláton lógva, mint a régi pesti villamosokon. (Valójában egy folyamatosan mozgó kábelre kapaszkodik rá, és így halad előre.) A városi napok során természetesen nem hagytuk ki a "kanyargós utat", ami mindenféle filmekből bizonyára mindenkinek ismerős.

Negyedik nap kimentünk a városból észak fele. Átmentünk a Golden Gate hídon, amely ekkor sűrű ködben - talán a bozóttüzek miatt füsttel kevert ködben - úszott. Látótávolság mondjuk 30 méter. A hídon túl először egy világítótornyot akartunk megnézni, de az sajnos a népnek csak hétvégén van nyitva, ez a nap meg csütörtök volt. A nagy ködben csak jó messziről tuduk lefotózni. Viszont az odavezető úton találtunk egy hidegháborús rakétaállomást, meg egyéb kiszuperált katonai objektumokat.

Következő állomásunk egy nagyon szép kisváros, Sausalito volt, ahol a San Franciscoi öböl hatalmas hidrológiai modlljét néztük meg. A gyors számítógépes eljárások előtt a mérnökök valóban ezt a modellt használták, hogy ellenőrizzék, milyen hatásokkal jár egy-egy természeti beavatkozás.

Utolsó előtti állomásunk a Muir Woods Forest, ahol hatalmas fákat néztünk, és már az odavezető út is nagyon látványos volt. Majd az utolsó állomás Berkeley, ahol BeeGeevel találkoztunk, majd ott is maradtunk pár sörre. Hazafele meg majdnem megkerültük az egész öblöt dél felé, mert a GPS-be be volt állítva, hogy kerülje el a fizetős utakat, a hidak pedig fizetősek San Francisco irányába... De még időben észbekaptunk, így csak félig kerültük meg az öblöt.

Pénteken meg koradélután elindultunk Los Angeles felé. Szintén nem túl kapkodósan.

Ezt a bejegyzést már San Franciscoból írom, szerdán, de már hétfő óta itt vagyunk. Dehát nem könnyű időt szakítani :)

Ami az előző bejegyzés óta Seattleben történt, az igazából a vasárnapi városnézés, ami a Seattle Underground Tourból, a Monorailből és a Space Needle és környéke megtekintéséből állt. Igazából ami a várost illeti, már szerintem mindent lefényképeztem márciusban, de azért készült most is néhány fénykép. És azthiszem ez a mostani bejegyzés lényege is, San Franciscoról majd később írok, bővebben :)